Az ATTILA Cipő Mestercipésze

Nagyváradon születtem és nevelkedtem, gyakorlatilag a cipészműhelyben nőttem fel, ahol megszerettem a cipőket és ezt a szakmát, minden szépségével és nehézségével együtt.

A szakma rejtelmeire és szeretetére Édesapám tanított, ugyanúgy, ahogy annak idején Őt tanította a Nagyapám.

Saját vállalkozásomat 1991-ben alapítottam, folytatva a családi hagyományt, én is maradtam a kaptafánál.

Rendszeresen veszek részt különböző nemzetközi és Magyarországi szakmai versenyeken, ahol jelentős sikereket értem el a munkáimmal.

Családunkban a mesterfogások apáról fiúra szálltak évtizedeken át, és remélem, hogy az összegyűjtött tapasztalatot és tudást, egyszer majd én is tovább adhatom gyermekeimnek.

Attila Mestercipész

Az ATTILA Cipők öt alkalommal kiérdemelték a megtisztelő Kézműves Remek díjat!

Az MKIK 2002-ben indította útra a „Magyar Kézműves Remek” pályázatot. A magyar kézműves hagyományok és adottságaik jobb hasznosítása érdekében született kezdeményezés keretében a kiemelkedő kézműves termékek alkotói a ”Magyar Kézműves Remek” elismerő címben részesülhetnek.

Magyarországról  az ATTILA Cipő elsőként került be ebbe  a rangos nemzetközi adatbázisba.

A Michelangelo Alapítvány küldetése a kézműves mesterségek ünneplése és megőrzése, ezért létrehozta az e téren legjelentősebb képviselők európai térképét, amelynek célja az összes főszereplő összekapcsolása: kézművesek, tervezők, galériatulajdonosok, művészeti kurátorok, kiváló minőségű, kézzel készített darabok gyűjtői és rajongói.

Hazai Eredményeim

2010-ben XV. ONK Gránátalma Díj, Hagyományok Háza
2011-ben Magyar Kézműves Remek Díj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
2012-ben Magyar Kézműves Remek Díj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
2013-ban Magyar Kézműves Remek Díj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
2013-ban Népi Iparművész cím NESZ és Hagyományok Háza
2014-ben az Év Mestere Díj, NESZ
2015-ben XVI. ONK Gránátalma Díj, Hagyományok Háza
2016-ban Magyar Kézműves Remek Díj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
2018-ban Magyar Kézműves Remek Díj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
2018-ban MKIK Elnöki aranyérem különdíj, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Nemzetközi eredményeim

2007-ben Kézműves cipők Nemzetközi Bajnoksága, Wiesbaden (Németország)
1 ezüst- és 1 bronzérem.
2010-ben Kézműves cipők Nemzetközi Bajnoksága, Wiesbaden (Németország)
Legjobb női cipő különdíj, 3 arany- és 1 ezüstérem
2013-ban Kézműves cipők Nemzetközi Bajnoksága, Wiesbaden (Németország)
Legjobb férficipő különdíj, Legjobb női cipő különdíj, 3 arany- és 1 bronzérem
2016-ban Kézműves cipők Nemzetközi Bajnoksága, Wallau (Németország)
2X Legjobb férficipő különdíj, Legjobb női cipő különdíj, 3 arany- és 1 ezüstérem
2019-ben Kézműves cipők Nemzetközi Bajnoksága, Wiesbaden (Németország)
1X Legjobb férficipő különdíj, 4 aranyérem